2012. január 29., vasárnap

Őserdő a föld alatt!


A közép-vietnámi Phong Nha-Ke Bang Nemzeti Parkban található több mint száz barlang közül még sok feltárásra vár. Az egyik ilyen barlangot szemelte ki egy maroknyi elhivatott brit és vietnámi barlangász, akik 2009 tavaszán alászálltak a Hang Son Doongba (Hegyi folyó barlangja). Ekkor 4 km-es szakaszt tudtak bejárni, ugyanis egy 60 méter magas kalcitszirt állta útjukat, ami később a „Vietnámi Nagy Fal” nevet kapta. Egy évvel később visszatértek a helyszínre, hogy megmásszák a meredek falat és megismerjék az ismeretlent.


„Nyújtogatom a nyakamat, de az óriási üregben lámpám gyönge fénye épp annyit ér, mintha a koromsötét éjszakai eget kémlelném vele” – meséli Jonathan Sims, az egyik barlangász.

A Son Doong barlang 2-5 millió éve alakult ki. A mészkőrögben a Rao Thuong folyó egy törésvonal mentén a hegység alá bukott kivájva ezt a hatalmas barlangrendszert. A terület felderítésére induló expedíciósorozat 1990-ben indult Howard Limbert és felesége vezetésével. Egy helybéli lakos, Khanh segítségével járták a vidéket. Khanh még kisfiú volt, mikor apja meghalt, így egyedül kellett élnie a dzsungelben. Sokszor volt kénytelen meghúzni magát barlangok belsejében. A Son Doongban is járt, azonban a bejárat pontos helye feledésbe merült, így három expedíció kellett hozzá, hogy újra rátaláljanak.

„Kikapcsoltam a fejlámpámat, hogy érezzem, mennyire mély a feketeség. Eleinte semmit sem látok, de ezután szemem hozzászokik a sötéthez és meglepetésemre valami halovány, kísérteties derengés tűnik föl előttem. Fölkapaszkodom egy meredek emelkedőn, megfordulok – és döbbenten állok… Hihetetlen fénykéve árad fentről a barlangba, akár valami zuhatag.”,


A „Figyelj a dinoszauruszokra” víznyelő mennyezetén lévő, csaknem 100 méter átmérőjű „résen” a Nap sugarai buknak a föld alá. A csaknem 240 méter magas és 100 méter széles barlang csodálatos növény- és állatvilág otthona. Moszatok, őserdei növények, páfrányok és pálmák borítják az óriási sziklákat. Anette Becher, német barlangász-biológus tipikus sötétben élő állatokat talált itt: fehér ászkarákokat, különböző halakat és ezerlábúakat. A következő, még az előzőnél is nagyobb terem az Edámi kert nevet kapta, ahol 30 méteres fák, liánok és csalánok borítják a felszínt.


A Vietnámi Nagy Falat 2010-ben mászták meg a barlangászok. A tetejéről már látni a barlang másik, északi kijáratát. Különös geológiai képződményekben sincs hiány: cseppkőóriások és barlangi gyöngyök egyvelege ejtette ámulatba őket. Utóbbi nagyon ritka képződmény. A barlangi gyöngyök úgy keletkeznek, hogy a mésszel telített vízcseppek lehullnak a mennyezetről az aljzat apró kőzetszemcséire. Minden csepp fordít és mozgat egy kicsit a mélyedésben ülő szemcsén, amire leheletvékony rétegként kiválnak a kalcitkristályok. Hosszú évezredek alatt kisebb-nagyobb kalcitgömbökké nőnek. A Son Doongban talált barlangi gyöngyök közel teniszlabda méretűek, így a világon az eddigi legnagyobbaknak számítanak.


Mindenütt, ahol a fény bejut a Hang Son Doong barlangrendszerébe, élet burjánzik: majmokat, kígyókat és madarakat jegyeztek fel a kutatók. A feltárás kezdeti szakaszban van, így rengeteg munka vár még a lelkes csapatra. Azonban csak novembertől áprilisig tart a barlangász-szezon, ugyanis itt ilyenkor van a száraz évszak. Az év többi részében beköszönt a monszun, ekkor a megáradt folyó elönti a járatokat és járhatatlanná teszi a terepet. A Hang Son Doong talán a világ legnagyobb barlangja, így sok időbe telik, míg a barlangászok, botanikusok és zoológusok feltárják minden apró titkát.




Forrás: National Geographic magazin, 2011.június-i szám

2012. január 28., szombat

Új makifajra bukkantak Madagaszkáron

2008-ban és 2009-ben egy kutatócsoport érkezett a madagaszkári Sahafina erdőségbe, hogy felmérje és katalogizálja az ott élő makikat. Valamennyi útjukba tévedt makinak megmérték a testhosszát, tömegét, valamint genetikai elemzés céljából apró bőrmintákat vettek tőlük. A genetikai vizsgálatok kimutatták, hogy néhány egyed eltér a többitől, vagyis új fajra találtak.
A Microcebus gerpi („Gerpegérmaki”) egy hörcsög méretű, hosszú farkú, kis fülű, 60-70g tömegű maki. Éjszakai életet él, valószínűleg mindenevő, azonban viselkedéséről többet még nem tudunk. Legközelebbi rokona a Jolly-egérmaki, aki mintegy 250km-re él tőle. A két faj élőhelyét egy nagy folyó választja el egymástól, úgyhogy egymással nem szaporodnak.
A makikat nagyban veszélyezteti a helyi fakitermelés illetve vadászat, így ha nem korlátozzák ezeket a tevékenységeket, lassan megszűnik természetes élőhelyük is.




2012. január 26., csütörtök

Titokzatos tengeri lények III. - Tengeri vidrák

A vidraformák (Lutrinae) a menyétfélék egyik alcsaládja. Ma 13 fajjal képviselteti magát, nagyrészt édesvizek lakói. Remekül alkalmazkodtak a vízi életmódhoz: áramvonalas testük van és úszóhártya feszül ujjaik közt.

A tengeri vidra (Enhydra lutris) a Csendes-óceán északi részének partközeli régióiban él.  Tápláléka többnyire tengeri gerinctelenekből áll-kagylókból, csigákból, rákokból-, amit a tengerfenékről gyűjt össze. Mindkét mellső lába alatt nyújtható bőrzseb van, ezekben tárolja zsákmányát, míg a felszínre ér. Vadászás és táplálkozás közben eszközt is használ: a kúpcsigát egy kő segítségével ütögeti le az aljzatról és akár többször is le kell merülnie ahhoz, hogy sikerrel járjon. A felszínre hozott zsákmányt a hátára fordulva, lebegve fogyasztja el. A kagyló héját egy kő segítségével ügyesen feltöri, majd a belső részeket megeszi. A tengeri vidra az egyetlen tengeri emlős, aki képes az eszközhasználatra. Gyakran szórakozásból is játszik a kövekkel. 


A hideg tengeri víztől csak vastag bundája védi, ugyanis nincs felhalmozott zsírrétege. Éppen ezért nagyon óvatosnak kell lennie: a hőszigetelés a védőszőrzet tisztaságától függ, így ha például olajos lesz, összetapadhat, aminek következtében a hideg víz a bőréig hatol és ez akár az életébe is kerülhet.
Habár ideje nagy részét magányosan tölti, pihenéskor az azonos neműek csoportokba verődnek, mancsaikkal átkarolják egymást és úgynevezett „tutajokat” alkotnak. Egy tutaj 10-100 egyedből áll, de találtak már 2000 főset is. Ilyenkor hátsó lábukat testükhöz szorítják, így csökkentve a hőveszteséget.

A tengeri vidrák párzási ideje egész évre kiterjed, a vemhesség 4-12 hónapig tart, ugyanis a nőstények képesek késleltetni a beágyazódást. Az ellés után az anya órákig nyalogatja kicsinyét, majd a szőrébe annyi levegőt fúj, hogy a kölyök szinte fadarabként lebeg a felszínen, mert képtelen lemerülni.
A tengeri vidrák hírhedtek utódgondozásukról: a nőstény állandó figyelmet mutat kölyke iránt (sőt, néha árvákat is befogad): a mellkasán öleli, hogy távol tartsa a víztől és alaposan átvizsgálja bundáját. Ha vadászni indul, barnamoszatba tekeri, nehogy elsodorja a hullám. A gondoskodás ellenére a vidrakölykök csupán 25 százaléka éli túl az első telet. Az elpusztult kölyköt a nőstény még napokig gondozza.




A világ leghíresebb tengeri vidrája, Nyac, egy olajkatasztrófa áldozataként került a vancouveri állatkertbe 1989-ben. 2007-ben a youtubera felkerült egy videoklip, amin másik fajtársával mancs a mancsban lebegnek a víz felszínén. Az első két héten másfél millióan nézték meg a felvételt, amivel a megosztó portál egyik legnépszerűbb videója lett. Nyac 2008-ban, 20 évesen hunyt el.