(2012.07.19-21.)
Nagy izgalommal indultam neki
az útnak, mert cirka 6 éve volt már annak, hogy utoljára kenuban ültem. Akkor
az Ipolyon tartottunk 5 napos túrát némileg különböző felállásban. Nagyon élveztem: tetszett a nomád életmód,
reggelente a sátorbontás, aztán a vízreszállás, az alkonyig tartó evezés, utána
a kikötőhely-keresés, esténként a bográcsolás... Szóval az egésznek volt egy
fílingje. Nem is beszélve a vízben álldogáló hatalmas bikáról, akit kicseleztünk,
a cirka 32 átemelésről, a számtalan dzsumbujról, amin órákig tartott az
átvergődés... Nos, az is megérne egy külön bejegyzést.
Ilyen emlékek szálltak meg a
kocsiban Doborgazsziget felé, és várakozással teli izgalommal szálltam ki este
10 óra felé a kocsiból, köszöntve a többieket. A fogadtatás már kevésbé volt
kellemes, ugyanis Gabó azzal a hírrel várt minket, hogy az egyik család majdnem
ottmaradt az aznapi túrán. Történt ugyanis egy veszélyes borulás, amiben a
résztvevők-két gyerek és a szüleik - éppencsak ki tudtak kászálódni a hömpölygő
vízből. Később kiderült, hogy rossz elágazásnál fordultak be, és egy
"áthaladni tilos" szakaszra tévedtek. Ahelyett, hogy átemelték volna
a kenukat, egy veszélytelennek tűnő zúgóba hajtottak. Az első hajónak sikerült
átverekednie magát, de a második fennakadt és felborult.
 |
| Táborhelyünk |
 |
| Tescos sátrunk :) |
Nos, ezzel a hírrel fogadtak
bennünket és ezzel rögtön el is ment a kitörő bátorságom. Azzal nyugtattak,
hogy tanultak az esetből és hogy most már van térképünk. Próbáltam elfeledkezni
a dologról, így Zsoltival felállítottuk a kis sátrunkat-amit a minap vettem a
Tescoban.
Hál istennek száraz volt az
éjszaka, így elég jól aludtam a kis sátrunkban, ellenben Zsoltival, aki enyhén
magzatpózba kényszerült, mivel túl rövid volt neki a sátor.
Másnap felhős reggelre
ébredtünk és egy kiadós reggeli után vízre szálltunk, összesen három hajóval.
Egyszerűen leírhatatlan az a
látvány, ami fogadott bennünket: a természet puszta gyönyöre, a fel-felrebbenő
gémek, a kicsinyeiket nevelgető hattyúpárok, a sziklákon ülő kormoránok
ejtettek bámulatba mindnyájunkat. Olyan helyekre jutottunk el, ahova
gyalogszerrel nem lehet. És a talán több száz éve háborítatlan természet
fogadott bennünket. A Szigetköz Magyarország egyik legjelentősebb vizes
élőhelye. A teljes hazai edényes flóra közel 50%-a, a hazai halfajok mintegy
80%-a található meg itt. Láperdők, ligeterdők, mocsárrétek otthona és ezzel
számos védett állat és növényfaj élőhelye.
 |
| Kis hattyúcsalád |
 |
| Az egyik kiságban |
Mikor először kikötöttünk,
hogy megpillantsuk a túloldalon folyó „Nagydunát”, nem kis meglepetésünkre egy
rókakölyök üldögélt az úton tőlünk cirka 70 méterre. Mikor eltűnt, óvatosan a
keresésére indultam, ugyanis egyik régi nagy vágyam volt, hogy egyszer jó
minőségű képet készíthessek egy vadon élő rókáról. Sajnos sikertelenül bóklásztam
utána, azonban mikor visszatértem a többiekhez, egyszer csak megpillantottuk,
amint felénk araszol egy másik úton. Csodálva néztük, ahogy félelem nélkül
közeledik, habár olykor meg-megállva vetett ránk egy kósza pillantást, hogy
éppen mit csinálunk. Őt bámultuk. Nem hittünk a szemünknek, mikor tőlünk 5
méterre bekúszott egy bokor alá és onnan figyelte 9 fős csapatunkat. Nem
moccant. Talán azt hitte, sikerült észrevétlenül elbújnia. Miután újra hajóba
szálltunk, még láttuk, ahogy a parton bóklászik némi maradék után kutatva.
Sajnos hiába, mert nem volt nálunk semmi maradék.
Elindultunk vissza a
táborhelyre, kikötöttünk, majd úgy döntöttünk páran, hogy még teszünk egy kis
túrát felfelé, állítólag gyönyörű arrafelé az erdő. Utólag visszagondolva a
látványra, semmi pénzért nem lehet az ilyet kihagyni. Tény ami tény, sodrás
ellen evezni kicsit fárasztó, de nagyon megérte. A zegzugos erdő élettel teli,
háborítatlan részébe értünk. Szinte hívogattak a fák, mintha azt susogták
volna: „Gyertek, vár rátok a béke, befogadunk Titeket!”
A folyó békésen csordogált az
erdő mélyén, mi pedig tátott szájjal, csendben révedeztünk a lenyűgöző táj
ölébe. A fák kilátszó, kanyargós gyökerei azonban jelezték, hogy áradáskor
megborul a harmónia és háborogva zúdul lefelé a víz.
 |
| Hajó az alagútban |
Visszatérve a táborhelyre a
bográcsos lecsó már készülőben volt; alig vártuk, hogy azt is lapátolhassuk-a
szánkba. Vacsorára –sajnálatunkra- megérkezett az ügyeletes vihar is. Abban
reménykedve, hogy a Tescos sátor vízhatlan, lefeküdtünk aludni. Azonban hamar
kiderült, hogy a tesco gazdaságos termék azért olyan olcsó, mert kihagyják
belőle az anyagot. Így hát, a nagy villámlások és zuhogó eső közepette beültünk
a kocsiba aludni. Nem sokkal később olyan kényelmetlennek éreztük az autót,
hogy inkább vállaltuk a sátrat. Így aztán, azt is lehet mondani, hogy kint
aludtunk az esőben. Ráadásul olyan égszakadás volt, hogy végig reszkettem,
nehogy ránk dőljön egy fa. Az egyik villámlás akkorát csapott, hogy majd’
beszakadt a dobhártyám, valószínűleg közel lehetett hozzánk.
Reggel úgy ébredtem, mint
akit háromszor kimostak, kicentrifugáztak, de nem teregettek ki. Azt hiszem mondhatom, hogy az volt eddigi életem
egyik legkellemetlenebb éjszakája. Békésen megreggeliztünk, kényelmesen
összepakoltunk és dél felé már úton is voltunk hazafelé.
Remélem csináltam egy kis
kedvet annak, aki azt fontolgatja, a Szigetközben tölt pár napot. Evezés és
túrázás céljából is érdemes meglátogatni ezt a varázslatosan gyönyörű részét
Magyarországnak!
További képek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése